Gyülekezeti kirándulás - Lengyelország
2013. augusztus 30. péntek, 23:02

Lengyelországi beszámoló

Az idei gyülekezeti kirándulásunk célpontja június elején Lengyelország volt. A nyári időpont ellenére az időjárás sajnos nem volt a legkellemesebb, de még ez sem tudta elrontani azt a remek hangulatot, mely már az első naptól jelen volt a társaságban.

 

A hajnali induláskor adódó nehézségek leküzdése után a Szlovákiában található Árva vára felé vettük az irányt. Angol nyelvű idegenvezetéssel bejártuk az egykori legészakibb magyar végvárat, bepillantást nyerve a 16-17. századi történelembe, de sajnos szlovák szemszögből.

A kellemes várlátogatás után az a Tátra lábánal fekvő elragadó lengyel városkát, Zakopanet tekinthettük meg egy helyi magyar idegenvezető közreműködésével. Azt hiszem a hely mindannyiunkat elvarázsolt faépületeivel, ódon jellegű utcáival, és végül, de nem utolsó sorban piacával. Este elfoglaltuk szállásunkat, és egy kiadós vacsora után közös áhitattal zártuk első napunkat.

Második napunk programja az Auschwitz-Birkenau haláltábor, illetve Wadowice megtekintése volt. Reggel útnak is indultunk, hogy egy bő kétórás buszozás után megérkezzünk Oswiecimbe, német nevén Auschwitzba. Személyes véleményem, hogy az ott látottakra igazából nem lehet felkészülni. Elmondhatatlan érzés volt azokon az utakon sétálni, melyeken régen foglyok milliói jártak. Két idegenvezető hölgy segítségével tanúi lehettünk annak a borzalomnak, melyet a Harmadik Birodalom zúdított a világra immár 70 éve. Azt hiszem, soha nem fogjuk elfelejteni az ott látottakat.

Délután Wadowice, II. János Pál pápa szülővárosa felé vettük az irányt. Sajnos az időjárást közbeszólt tervezett programunkba, így egy gyors teplomlátogatásra, illetve egy helyi specialitás, a likőrös krémes elfogyasztására volt lehetőségünk. Ezután tértünk vissza szállásunkra.

A harmadik napon délelőtt Krakkóban jártunk. Magyar nyelvű idegenvezetéssel jártuk be a város nevezetességeit: a Wawelt, a katedrálist, a királyi sírokat, a harangtornyot, a fő teret és a híres Mária templomot. Krakkói látogatásunkat egy kis szabadprogrammal zártuk. Délutáni úticélunk a wieliczkai sóbánya volt. 3 órát töltöttünk lenn a mélyben, mialatt bepillantást nyerhettünk a bánya szépségébe a sókápolnától a sóból készült szobrokig bezárólag, így e napon is felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.

Utolsó napunkon, ha szabad mondanom egy várva várt program következett: a piacozás. A délelőtti órákban ki-ki kedve szerint válogathatott a helyi finomabbnál finomabb sajtok közül, vagy vásárolhatott helyi specialitásokat. Lényeg a lényeg, mindenki nagyon jól érezte magát az áruforgatagban. Végül elbúcsúztunk Zakopanetól, és elindultunk hazafelé. Szlovákiában még megálltunk Nedec váránál, melynek megtekintése után Nemescsó felé vettük az irányt.

Ezúton szeretném megköszönni minden résztvevő nevében lelkészeinknek, Kalincsák Balázsnak és Kalincsák Balázsné Varga Katalinnak, hogy időt és energiát nem spórolva megszervezték, és megvalósították számunkra ezt a csodálatos kirándulást. Köszönjük! K.D.

Galéria:

http://www.nemescso-lutheran.hu/site/hu/galeria/images?albumid=56