1. forduló anyaga
2012. október 06. szombat, 22:52

?Tegyetek tanítvánnyá minden népet !?( Mt 28,19)

I. A vidék lakóinak a keresztyénséggel való  találkozásától, a reformáció koráig.

Tágabb lakóhelyünk a Dunántúl. Valaha az úgy nevezett Pannon tenger borította, majd annak visszahúzódása után az emberi élet színtere lett. Nagyon régi korokból, már az őskor különböző időszakaiból maradtak fenn emlékek, például ásatások során fellelt temetkezési helyek ( Velem, Lukácsháza ), szerszámok vagy más használati tárgyak.

Bővebb és konkrétabb ismeretekkel a római birodalom korából rendelkezünk. A vidék központja a Krisztus születése után 43-ban alapított SAVARIA (Szombathely) volt. A fontos kereskedelmi út, a Borostyánkő út mentén fekvő városból a  pogány római vallás számtalan emléke ma is látható: Szombathelyen az Isis szentély, vagy éppen a doroszlói szőlőhegyen előkerült Bacchus istenszobor. Nemescsó határában és annak közvetlen közelében is találtak római-kori emlékeket Itt húzódott a Szombathelytől Sopron felé vezető útvonal.

A római birodalomban a keresztyéneket kegyetlenül üldözték, azonban a keresztyénség felénk is terjedt. Éppen Szombathelyen halt vértanú halált a római egyházban később a szentek sorába emelt Quirinus. Ő a mai Horvátország egyik jelentős városának  keresztény püspöke volt. A keresztényüldözések idején elfogták és börtönbe vetették. A börtönben megtérítette őrét, így másnap a római hatóságok elé állították és felajánlották neki, hogy ha áldoz a római isteneknek ? azaz megtagadja keresztény hitét ?, nemcsak hogy meghagyják életét, hanem Jupiter, római főisten papja is lehet. Ha viszont nemet mond, kínzás és halálbüntetés vár rá. Quirinus nemet mondott, ezért a tartomány székhelyére, Savariába hurcolták. A város színházában zajlott le kihallgatása, amely során Quirinus ismét állhatatos maradt és kitartott hite mellett. Ezért a tartomány elöljárója minden keresztény számára intő példaként halálra ítélte. Megkötözték, nyakába malomkövet kötöttek és a Perint patakba dobták. Ekkor  Krisztus után 309. évet mutatta naptár.

Majd 313-ban Nagy Konstantin római császár csodálatos jelet kapott egy csata előtt. A napban Krisztus keresztjét látta meg ? ahogy a legenda tartja -. ?E jelben győzni fogsz !? ? kapta a kijelentést, és győzött. Ekkor eltörölte a birodalomban a keresztyének üldözését. Savariában (Szombathelyen) is tudunk keresztyén templomról, ahol éppen az itt meghalt Quirinus vértanú ereklyéjét őrizték. Valamikor ekkoriban, a 310-es években született Savariában a később szintén szentté avatott Márton, aki a mai Franciaország területén lett katonából püspök s akinek alakja mint a köpenye felét a koldusnak adományozó szent ismert ma is. A sokkal korábbi korból származó Velem Szent Vid hegyen is vár állt. A városon és a váron kívül ez időben még nem voltak falu-szerű települések és így  templomok sem lehettek. Vidéken  szétszórtan,  villagazdaságokban éltek az emberek, - főleg a római birodalom katonái és egyéb tisztviselői szolgáikkal. Ilyen római villa nyomait találták meg például a doroszlói Nagydombon, de bizonyos, hogy a jó termőföldű Nemescsó, Meszlen, Acsád vidékén is takar a föld hasonló leleteket. A vallási élet tehát a várakban, városokban szervezettebben, a villagazdaságokban pedig házi, vagy családi körben zajlott. Az urak és szolgák csak nagyobb ünnepeken kereshették fel a templomnak épült hajlékokat.

A 300-as évek végétől,a  400-as évek elejétől vidékünket egyre több úgynevezett barbár támadás érte (barbár jelzővel illették a pogány északi és keleti népeket). Tudjuk, hogy Savariából 406-ban éppen a barbár támadás elől menekítették el Quirin vértanú ereklyéjét. A vidékünket 456-ban hatalmas földrengés rázta meg. Erről kapta Szombathely a német nevét STEINAMANGER (kövek a mezőn).  A nagy természeti csapás megtizedelte a lakosságot. A vidék jelentőségét már a római birodalom bukásáig soha nem nyerte vissza.

E korban hatalmas népvándorlás vette kezdetét. Ennek elnyugvása után főleg Bajorországból érkeztek, akik a tájat újra benépesítették. A pannon tájért az avarok és frankok küzdöttek. Végül a frankok kerültek ki győztesen. Dunántúl neve a birodalomban Pannoniai Fejedelemség lett. Ekkor már teljesen szervezett volt az egyházi élet. Vidékünk legjelentősebb helye Velem Szent Vidi vára lett, ekkor már bizonyítottan az ott álló keresztyén kápolnával (amelynek helyén sokkal később épült fel a mai Szent Vid kápolna.) A Pannoniai Frank Fejedelemség a Salzburgi érsekséghez tartozott. Ekkor kezdtek kialakulni a falu-szerű települések, majd a több falut felölelő szervezett egyházi élet is kialakult.

Majd elérkezett a magyar honfoglalás időszaka, eleink a Dunántúl nyugati részét kezdetben nem szállták meg, majd mikor ez megtörtént kb. 900-ra, a korabeli források szerint a helyi lakosságot nem öldösték le. Bár szolgasorban tartották őket, szokásaikban, így vallásukban sem gátolták őket. Sőt földművelő tapasztalataikat hasznosították.

( Egy apró megjegyzés: mind a mellett, hogy kivétel nélkül büszkék vagyunk magyarságunkra - mivel a vidéken e korban jelentős őslakos népesség volt - senki ne csodálkozzék, ha családfája kutatása közben ősei között talál egy-két német nevűt is.)

Amikor a magyarok az államalapításkor hivatalosan is felvették a kereszténységet Géza fejedelem és I. István korában 1000 körül, a német területekről érkező hittérítőknek vidékünkön nem sok dolga lehetett. A magyar egyház megszervezése után vidékünk a győri püspökség fennhatósága alá került. Ettől a kortól fogva 10-10 településnek együtt már kötelező volt templomot építeni és papot tartani, majd később a jelentősebb települések  szinte mind rendelkeztek templommal. Érdekesség, hogy Kőszegszerdahely középkori eredetű templomát egy korábbi római őrtoronyhoz építették hozzá, tehát a mai is látható templomtorony egy római, katonai őrtorony volt. Az Árpád ? házi királyok korában épült Meszlen ma is álló katolikus temploma is. Nemescsóban ősidők óta volt templom, mindig ugyanazon helyen, ugyanolyan nagyságban, ahol most is áll.

A középkor évszázadaiban (1000 ? 1500) az egyház mind jobban összefonódott a világi hatalommal. Nagyon egyszerűen fogalmazva az egyházi áldásért jelentős vagyonok kerültek az egyház tulajdonába. Nőtt a felső papság hatalma és befolyása. A felső papi tisztségekért versengtek már a világi hatalmasságok is. Semmiféle hitbeli képzettség nélkül, csupán a hatalomszomjtól vezérelve kerültek székükbe a püspökök, érsekek. A nép között szolgáló papok képzésével sem törődtek. Hitét komolyan vevő alsó papság köréből sokan - a helyzettől megcsömörlötten - inkább kolostorba vonultak. A nép hitében elhagyatva, tudatlan maradt. Terjedt a babona, tárgyak tisztelete. A ?szent? tárgyak, ereklyék adásvétele még jól is jött a ?hivatalos egyházvezetésnek?.  Az emberek között voltak akik mindent elhittek, mágikus bűvöletben éltek, de megint mások ellenszenvvel nézték a hatalmaskodó, gazdagodó, kegyetlen ?egyházi atyákat?, akiknek az isteni tanításhoz már semmi köze nem volt.

Vidékünkön mind e mellett sanyarú sorsa volt az embereknek azért is, mivel állandó háborúskodások következtében, hol osztrák, hol meg magyar volt a fennhatóság.

1517-ben kezdődött német földön a reformáció, született meg az evangélikus felekezet Luther Márton fellépése nyomán. Ebben az időben hazánkat a török veszély fenyegette s 1526-ban be is következett a mohácsi vereség, melynek nyomán három részre szakadt az ország. A mi vidékünk a Habsburgok által uralt Királyi Magyarországhoz tartozott. A törökök egyre többször törtek be Vas megyébe is, vidékünket jelentősebben először 1529-ben dúlták. Az útjukba eső falvakat felgyújtották, ekkor pusztult el Doroszló középkori temploma is. Valószínű ebben a sorsban osztozott akár Csó, Meszlen vagy Acsád is. Az emberek egy része ekkor még elbujdosott, de 1532-ben Kőszeg ostromakor a vidék teljesen feldúlt képet mutatott. Kőszeg 1532-es ostromának krónikája feljegyezte, hogy az ostromnál vitézül harcolt és nem sebesült meg  Nemescsóból Cho Mihály.

A törökök elvonulása után a megmaradtak testükben- lelkükben elgyötörve élték mindennapjaikat. A romokon való újrakezdés csak lassú folyamat lehetett, a korabeli források a falvakban sok-sok puszta telket  említenek, amelyek újra betelepítésre vártak.

 

Torda Géza, Sztrókay Edit