3. forduló anyaga
2012. október 21. vasárnap, 00:33

Gyülekezettörténeti verseny III.

Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak,

de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő URad.

(Ézs 54,10)

100 év együtt ? az artikuláris idő

(1681-1784)

1674-től a templomfoglalások, a lelkészek és tanítók elűzése után teljesen magára maradtak környékünk evangélikusai. Az 1670-es éveket gyászévtizednek is nevezi a protestáns történetírás. A vallásgyakorlás kizárólag a családi otthonokba szorult vissza. Elődeink talán ekkor értették meg igazán Luther Kiskátéjának értelmét, annak számunkra is jól ismert kezdő szavait: ?a családfő ilyen egyszerűen tanítsa háza népét?. Szomorú, de hitben felemelő időszak ez. Őseink a vallási szolgálatokat (keresztelés, esketés, temetés) kénytelenek voltak a plébánosoktól kérni és elfogadni és azok árát jól megfizetni. Azonban az oltári szentség, azaz az úrvacsora római katolikus módon való kiszolgáltatásához semmi körülmények között nem járultak, mindössze ez különböztette meg őket az áttérítettektől. A Habsburgok által uralt Királyi Magyarországon élő protestánsok sanyarú helyzete külföldön is megütközést keltett. A még mindig három részre szakadva élő ország azon részein, ahova az erőszakos térítés nem ért el, jelentős számú protestáns nemesség maradt. A protestáns nemesek a vallási érdekeket összekapcsolva a nemzeti törekvésekkel Habsburg-ellenes felkelést indítottak az evangélikus Thököly Imre vezetésével az 1670-es évek végén.

A felkelés eredménye a számunkra oly fontos soproni országgyűlés összehívása volt 1681-ben. Itt, a soproni országgyűlésen a magyar követeknek Ensel János meszleni lelkész tartott istentiszteletet egy soproni polgár pajtájában, mivel ekkor nem volt a soproni evangélikusoknak templomuk. Ez az országgyűlés jelölte ki az ún. artikuláris templomokat, vagyis a királyi Magyarországon vármegyénként két-két templomot jelölt meg protestáns nyilvános istentiszteleti célra. Az artikulusban, azaz a törvénycikkben Sopron megyében a nemeskéri és vadosfai, Vas megyében a nemescsói és nemesdömölki templom szerepelt mai országunk területéről. Így az evangélikusok, ha nagyon kevésnek tűnő, de mégis nagyon fontos engedményt kaptak. Nemescsóhoz tartozott a megye nagyobb része Kőszegtől le Muraszombatig. E nagy területet három nyelvű nép lakta, magyar, német és vend. A törvény engedelmével vasárnapokon s ünnepnapokon ide jöhettek igét hallgatni s gyónni. A lelkész hivatalosan egyházi munkát végezni ki nem mehetett Nemescsóból, még temetni sem.

Thököly seregei 1683-ban elérték vidékünket. Kőszeg városa behódolt Thökölynek, az ő pártjára állt. A hadvezér biztosának Kőszegre érkezésekor az evangélikusok visszavették egyik, korábban a katolikusok által elfoglalt templomukat, a mai Szent Imre templomot. Thököly megbízottja a jezsuitákat a vidékről elűzte és támogatásáról és megerősítéséről biztosítja a nemescsói gyülekezetet. A visszakapott szabadság azonban tiszavirág életűnek bizonyult. Thököly hadának elvonulása után nyomban jött a megtorlás. Radonai Mátyás zalavári apát Kőszegen a ?zendülőket? elfogatta és mindazoknak, akik a templom visszavételében részt vettek órákon belül kellett dönteni: vagy felveszik a katolikus vallást, vagy társzekérnyi holmival elhagyják a várost. A hithű evangélikusoknak ott kellett hagyni vagyont és házat. Társzekérre pakolva indultak a környező településekre, a jelenlegi gyülekezetünkhöz tartozó falvakba, ahol hitsorsosaik fogadták be őket.

Thököly szabadságharca elbukott, ám az 1681-es törvény az artikuláris helyekről érvényben maradt. Az evangélikus valláson maradt kőszegi polgárok ezután Nemescsóban szervezték meg gyülekezeti életüket. Kőszegnek abban az időben két evangélikus gyülekezete volt: magyar és német. A kőszegi magyar gyülekezet szerződött a csói gyülekezettel a templom használatára nézve. Az a különös helyzet alakult ki, hogy a kőszegi német pap kiköltözött a színmagyar Nemescsóba családjával együtt s híveivel csak vasárnap találkozhatott, mikor azok kijöttek a faluba; neki bemenni csak engedéllyel lehetett. A német lelkész mellett a kántor rendszerint vend tanító volt, aki a magyar tanító mellett mint segédtanító a latin nyelvet is tanította a nagyobb tanulóknak, így alakult  ki ebben az időszakban a latin iskola és a kisdedek iskolája.

A kicsi faluban a meglévő kis templom mellett még két egyszerű, pajtaformájú templomot is építettek. Három templom kellett, mert a messze földről (mai Ausztria nyugati része, Rába mellék, Muravidék) vasárnapra ideérkező evangélikusok egy időben tarthatták istentiszteleteiket magyar, német és vend nyelven. Az evangélikusok részére a Nemescsóba jutás nem volt egyszerű feladat. A jobbágy és zsellér állapotúak földesuruktól fenyegetve, szinte szöktek. A szabad polgároknak és nemeseknek is sokszor útját állták a katolikus falvakban. Messzebb vidékekről már pénteken szekereken indultak istentiszteletre, úttalan utakon kerülve a veszélyes helyeket. Döbbenetes, de mégis felemelő látvány lehetett az istentiszteletre érkező kocsi és szekér ?karaván? a Nemescsóra vezető utakon.

A csói lelkészek nem hagyhatták el a falut, szolgálatot végezni onnan ki nem mehettek. A halottakat a falvakban és Kőszegen a plébános temeti, de házasságot kötni és gyermeket kereszteltetni minden esetben Nemescsóra mentek, - sokszor szökve. Régi anyakönyvünkbe több szívszorító eseményt jegyeztek fel. Néhány példa: öregek érezve életük végét Nemescsóra vitették magukat, hogy ott halva meg, evangélikus lelkész temesse őket. Voltak szülő nők, akik Nemescsóra mentek szülni, hogy ott kereszteljék meg újszülött gyermeküket. Előfordult, hogy a szülés a paplak kertjében folyt le. Voltak párok, akik a pösei plébánosnál lefizették a kötelező stólapénzt, de nem előtte esküdtek meg, hanem Nemescsóra mentek.

Így a meszleniek is egy évszázadig a nemescsói templomba jártak istentiszteletre, mert ezen idő alatt sem lelkészük, sem templomuk nem lehetett. A nemescsói anyakönyvek bizonyítják, hogy itt kereszteltették gyermekeiket, itt kértek áldást házasságkötésükre és itt kérték a temetési szolgálatot is. Innen egy évszázadig nincs nyoma a meszleni gyülekezet életének sajnos. És mindez Acsádról szintén elmondható.

Doroszlón több azelőtt kőszegi családnév lelhető fel a korabeli forrásokban 1683 után. A Széchy-családnak betelepítetlen telkei voltak, így gazdasági érdekből befogadták a jobbággyá váló Kőszegről menekülő polgárokat. Ma már nehéz megérteni, hogy emberek a hitükhöz való ragaszkodásból elhagytak házat, vagyont, kiváltságos polgári státuszt és jobbágyok lettek. A doroszlói evangélikusoknak a szerdahelyi plébános fennhatóságát kellett elfogadniuk. Szerdahelyre kényszerítették őket templomba menni, gyermekeiket ott keresztelték, ott esküdtek, a meghaltakat még sok-sok évig a plébános temette és a faluban a ?katolika tanodában? sajátították el az írás-olvasást. Nemescsóba kezdetben szökve mehettek elődeink. Az 1701-től vezetett nemescsói keresztelési anyakönyvben csak az 1730-as évek végétől találunk doroszlói bejegyzéseket. Kezdetben a keresztelendő gyermeket úgy lopták ki a faluból, hogy Nemescsóra vihessék. A nemescsói lelkész több esetben is feljegyezte az anyakönyvi bejegyzésnél, hogy a szerdahelyi és pösei plébánosok írásban megfenyegették, hogy  a körzetükbe tartozókat egyházi szolgálatban részesíteni ne merészelje.

1699-re sikerült kiűzni az országból a törököket, így egész hazánk a Habsburgok uralma alá került. 1703-ban újabb szabadságharc kezdődött éppen a Habsburg elnyomás ellen II. Rákóczi Ferenc vezetésével, aki maga ugyan katolikus volt, de rendkívül toleránsan bánt a protestáns felekezetekkel. 1708-ban Rákóczi csapatai elérték vidékünket, az evangélikusság ismét szervezkedett. Fridelius György, a kőszegiek Csóban lakó lelkésze úgy érezte, hogy a városban a hívei mellett van a helye. A lelkészt Kőszegen megölték.  Itt a nyugati széleken változó szerencsével folyt a küzdelem, hol a kurucok, hol a labancok uralták a helyzetet. A hadi szerencse forgása szerint a vallásszabadság is változott: 1711 szeptemberében például a vármegye szolgabírája a kőszegieket megintette, hogy ?a lutheránus papokat, tanodákat a városban tűrni és pártfogolni ne merészeljék, hanem azokat a törvény által meghatározott helyekre utasítsák és helyezzék?. A szabadságharc 1711-es bukása után ismét folytatódott a Habsburg uralom, folytatódott az artikuláris időszak. A csói lelkész csak akkor mehetett a városba, ha orvoshoz kellet fordulnia. Ottléte alatt híveivel nem érintkezhetett. Városi hajdú kísérte, akinek napi díját és élelmét a lelkésznek kellett fedeznie. A nemescsói gyülekezetben az artikuláris időszakban mind kiváló, külföldön tanult lelkészek szolgáltak. Közben Nemescsóra települt több nemes és értelmiségi evangélikus is. Ott akartak élni, ahol vallásukat gyakorolhatják. A faluban és a gyülekezetben pezsgő hitélet folyt.

1686-1701-ig tudós idősebb Ács Mihály volt a lelkész. Még irodalomtörténeti érdeklődésre is számot tarthat, mivel ő volt az egyik szerkesztője a Zengedező'Mennyei Kar című énekeskönyvnek, ez pedig új korszakot nyitott a magyar evangélikus énekeskönyvek történetében. Lelkészi működése összefonódott mind a két kuruc szabadságharc történetével. Kurucz tábori pap volt egy ideig.  Fia, ifjabb Ács Mihály rendezte sajtó alá az egyik munkáját, a Boldog halál szekerén címűt Németországban, majd később Lőcsén is megjelentette. Esperesnek Kemenesaljára került, meghalni visszakerült Csóba, itt temették el 1708-ban.

Fontos megemlíteni, hogy az 1701. évben indult az anyakönyv vezetése. A kőszegi latin iskolából került ide Csóba Fábri Mihály, azaz Michael Fabri a német pap mellé kántornak. Itt a kántorság mellett tanított is. Fábri papi képzettségű ember volt, ő kezdte itt írni az anyakönyvet, a Matrikulát. Az anyakönyvek jól tükrözik a gyülekezet életét. Vannak időszakok, amikor feltűnnek a más falvakban lakók bejegyzései. Majd egy időre elmaradnak azok. 1740-és 1750 között valami nagy megszorítás lehetett. Ekkor elmaradnak főleg a Kőszeg-hegyaljai bejegyzések. Valószínű ekkor térítették át, a még evangélikus hitű embereket Bozsokon, Szerdahelyen, Cákon súlyos szorongattatás árán.

1701-1704-ig Asbóth János volt a lelkész, ő is több helyen megfordult, volt esperes és Thököly Imre kuruc fejedelemnek udvari lelkésze is egy időben. A szószéken érte a szélütés; mely a sírba vitte.

1704-1714 között Cserethy Mihály és Záborszky János, 1714-1729 között Körmendi Kis Péter voltak a lelkészek. 1704-től lehetett tanítója a gyülekezetnek Szecskó Balázs személyében, 1712-ben Hieritz Pál mint magyar oskolamester szerepel a feljegyzésekben. 1729-1756 között Saratorius Szabó János volt a lelkész, ő itt is halt meg, ő volt az egyedüli pap, akit a templom alatti kriptába temettek. Igen sok bejegyzése maradt az anyakönyvben. Az évi bejegyzés megkezdésekor, mindig írt az országos eseményekről, természeti csapásokról, tűzesetekről. Kiválóan képzett, igen megbecsült, derék ember volt. Sartorius Szabó János a német földről, Halleból induló pietista, evangélikus kegyességi irányzat képviselője volt. Mély hitét a cselekvő szeretet hatotta át. Nem engedte, hogy az árvaságra jutott evangélikus gyermekek hitükben és életvitelükben elkallódjanak. Előzőleg Győrben tanár volt. Akkoriban a jól képzett, tehetséges ifjak előbb évekig valamelyik városi iskolában tanítással foglalkoztak, de mellette lelkészi munkát is végeztek. Ha pedig vidékre kerültek lelkésznek, akkor ott szervezték az iskolaügyet. Így volt ez az artikuláris gyülekezetekben is. Kis árvaházat, latin iskolát, alumneumot szervezett. Itt Nemescsóban már adva volt az alap Fábri Mihály működésével. Az iskola az ősi paplakból lett, mivel már 1658-ban új paplakot szerzett a magyar gyülekezet, mely ma is használatban van. Persze egyszerű, szegény volt az iskola, mint minden más lakóház is, de mégis elszorongtak benne a tanítók is, meg a szegény árva gyermekek is, a tanító egyik szobája nappal iskola, éjjel szállás volt. Az iskola ráadásul 1754 adventjén leégett, így ír erről Sartotius János: ??estve 5-6 között az Oskola ház meggyulladott és fedelétül egészen megfosztatott, amint a szomszéd ház is Rohoncz felől. De kőszegi és Nemes Csói uraimék segítségjek által Isten segedelmébűl két hét alatt helyre állíttatott. Az úr nagy kegyelmességgel mérséklette haragját, hogy még a mészáros lakóhelye sem gyulladott meg, másként a templom és az egész falu az hamar támadott szél miatt veszedelemben forgott volna?. Javult a helyzet 1762-ben, amikor a gyülekezet megvette Potyondy Ádám nemzetes uram szűk udvarú házát s ide helyezték a kis iskolát, a kisdedek iskoláját, ahol 2010-ig működött. Így 1762-től két tanterem állt rendelkezésre, így nem szorongtak többé egy sötét, nedves tanteremben a diákok. Ebben az időben alakították ki a második tanítói állást is. A latin iskola bővült és vonzotta a tanulni vágyó evangélikus fiatalokat. A legtöbb diák Vas, Sopron és Zala megyéből érkezett, de nagyon sok tanulóról tudunk, akik távoli észak-magyarországi megyékből jöttek ide. Természetes, hogy a vallástan volt a legfőbb tárgy, de a vallásos nevelés mellett nagy gondot fordítottak a hazafias irányú nevelésre és a számolás és természeti tárgyak tanítására is. A számtant, földrajzot a pihenő órákra szánták. Néhány ajánlás a korabeli tanárok számára: ??jó volna a gyermekeket sétáltatni is kertben, mezőn, ha a preceptor úgy tudná igazítani, hogy a kegyesség ez által meg ne akadályoztassék, akkor lehetne őket a fűvek, fák, virágok nevére és erejére tanítani?. ?A kicsinyeknek szórakozásul papirt, tintát kell adni, hogy arra irogassanak és valamint formálni tudjanak. Példánk vagyon arra, hogy ily formán igen kicsi gyermekek hamar megtanulták az ábécét?. ?A ker. tudományt magyar nyelven adjad eleikbe és magyar könyvből olvastass velök?. Sartorius ?Gyermekeknek kézi könyvecskéjek? című kis könyvében részletes utasítást ad, hogy a gyermek mint viselje magát otthon és más házában vagy az utcán.

1757-1759 között Mlinarik László volt a lelkész. 1759-1766 között Fábri Gergely volt a lelkész, aki sok viszontagságon ment keresztül. Vadosfáról érkezett, ahol püspöknek is megválasztották s vallási összetűzések miatt börtönbe került, majd helyéről elűzték, utolsó éveit itt töltötte. Itt igen megbecsülték, a számadó könyvekben Fő Tisztelendő Úrnak címezték; jól olvasható szép írása volt. 1766-1772 között Asbóth János volt a lelkész. Csak 6 évig volt magyar lelkész, azután megválasztották itt helyben a német gyülekezet papjává. Beteges ember volt. 1772-1787 között Szakonyi József volt a lelkész, ő építtette ujjá a templomot. Ő vezetett rendes ?Matrikulát? az itteni latin iskolába járó, messze földről jött szegény tanulókról. A temetőt is ő alatta tették mai helyére. Innen Pápára került.

Az egyházüldözések korában a protestánsok ügyük hathatósabb védelmére, a tekintélyes világi nemesek közül a papok mellé, világi felügyelői állásokat szerveztek. Ezeket latinosan Inspektornak, Partonusnak nevezték. Itt nálunk az első felügyelő Vörös Mihály volt. Ez a felügyelő nem az nemescsói köznemesek közül való volt, hanem kőszegi ügyvéd, ott is volt lakása, de Nemescsóban is szerzett birtokot s ez a hely lett a család fészke. Lászlófalvi Eördögh Mátyás volt a második felügyelő 1760-1790-ig. A Felvidékről került Kőszegre ügyvédnek, a rohonci grófok jogtanácsosa is volt. Itt Nemescsóban szép házat építtetett, máig is Ördög háznak hívják, birtokot is szerzett, de fiú utódai nem maradtak. Ez erőszakos, hatalmaskodó ember volt.

A nemescsói templomot fából építették, kívül, belől besározták, bemeszelték. Az ilyen épület hamar romlik, gyakran javításra szorul, igen ám, de minden nagyobb javításhoz királyi engedély kellett, azt meg nehéz volt megszerezni. A sok kérelemre 1761. augusztus 21-én nemes  Vas vármegye kiküldött egy  vármegyei esküdtet szemlére, a hivatalos bizonylat megvolt, hogy a templom javításra szorul és hogy sem nagyobbra, sem díszesebbre nem akarják építeni. Így ment fel a kérelem a magas királyi Kancelláriára, ahová akkoriban még egy kis kőszegi bort is küldtek megkenni a kancellária döcögő szekerét, engedély azonban nem jött. Mivel a fazsindelyes rossz tető volt a legsürgősebb, elkezdtek hozzá gyűjteni, 1776-77-ben már meg is szerezték az anyagot s a fazsindelyes tető el is készült, de hátra volt még a nagyobb dolog magának a templomnak az ujjá építése, a besározott deszkafalak helyett, szilárd falakat építeni. Megint csak az önkéntes adakozáshoz folyamodtak s már nem kellett felsőbb engedély sem a javításhoz, sem az építkezéshez, így kőből és téglából építették újjá a templomot 1784-re. A templom ősi tornya alacsony volt, kőből épült s romladozó volt már 1761-ben is, ám felújítására csak 1879-ben kerül majd sor. A templom oltára 1713-ban kőből és fából készült, felette jó magasan szószék. Az oltárkép fára van festve, a keresztre veszített üdvözítővel, készítette három testvér: Csóy Ádám, Csóy Gáspár és Csóy István. Orgona beszerzéséről 1773-ban tanakodott a gyülekezet vezetősége, ? az külső Helységbeliek, különössen pedig Meszleni Uraimék: Acsádiak és Doroszlóbeliek? szorgalmazták, de nem volt rá elegendő pénz.  Azután, hogy a templom javítása  1784-ben elkészült, ?1789 Boldogasszony havának 14. napján állítatott be N. Csói ev. Templomunkba Kőszegi Kliegel József orgona csináló mestertől 110 rh. Forintokon megvásároltatott orgona.?

A templom alá 1738-ban építtetett kriptát egy Szicíliáról hazatelepült, Nemescsóban meghalt nyugalmazott kapitány számára a fia. Összesen 19 halottat temettek bele 1776-ig, azután ebbe többé nem tettek le senkit, hanem az elhaltak az új temetőbe helyeztettek. A 19 koporsóban, kiket a kriptába helyeztek 10 gyermek volt, felnőtt 9; ezekből helybeli volt egy lelkész, egy felügyelő, három asszony (ügyvédnék) és négy idegen vidékről, ide kívánkozó úr.

II. József, a felvilágosult uralkodó 1781-ben kiadta türelmi rendeletét, melynek alapján a protestánsokra is felderült a vallásszabadság. Így minden közösség, ahol legalább 100 nem katolikus család élt, építhetett templomot, igaz csak torony nélkül belső udvarban és vezethetett anyakönyvet is. Így válhatott önállóvá Kőszeg, Doroszló, Meszlen.

Torda Géza, Sztrókay Edit